Az I. Zemplén Ökotúra Futamról
2010. április 17.-én zajlott az I. Zemplén Ökotúra Futam. Egy hetes esős idő után rámosolygott a Nap az induló nyolc csapatra. Gyermek kategóriában egy cigándi, egy sárospataki és egy sátoraljaújhelyi csapat versengett. Felnőtt kategóriában két sárospataki. Családi kategóriában pedig egy nyíregyházai, egy sárospataki és egy vajdácskai csapat indult. Összesen 33 fő húzott túrabakancsot, vagy éppen gumicsizmát, hogy körülsétálva a Magas-hegyet minél több élőlényfajt határozzon meg és dokumentáljon digitálisan. Hiszen csak az a digitális fotó ért számukra pontot, amely esetében tudták a növény-, állat- vagy gombafaj nevét. A verseny során közel 800 fotó készült, így a kéttagú biológus-zsűrinek szemfájdítóan nehéz dolga volt.
Általában negyven körüli fajt tudtak pontosan meghatározni a csapatok, ebből kiemelkedik a Vajaskenyér-csapat, akik 70 fajt tudtak dokumentálni. A Magas-hegy élőlény-fajlistájának összeállítása a digitális fotók alapján folyamatban van.
Minden csapat nyertesnek mondható. Részben azért, mert végre igazi napsütéses tavaszi időben kirándulhattak, másrészt bővíthették természettudományos ismereteiket, harmadrészt a sátoraljaújhelyi Kalandpark felajánlásának köszönhetően féláron próbálhatták ki a különböző attrakciókat, továbbá az Aggteleki Nemzeti Park, az Abaúj-Zemplén Értékeiért Közhasznú Egyesület, a helyi Természetgyógyász Stúdió és a Lakáskultúra Ajándék üzlet ajándékaival lettek gazdagabbak. A többiről meséljenek a képek!
A résztvevők. (akik nincsenek rajta, azok éppen valamelyik kötélen csüngtek, vagy csúsztak, vagy bobon siklottak)
Eligazítás
Indulás, bele a természetbe!
Nehéz a zsűri dolga - szokták mondani
A díjak egy része